Az MKPK titkárságának budapesti székházában az MKPK állandó tanácsa tagjai, a református és evangélikus egyház püspökei idei harmadik találkozójukon megállapították: a közfeladat-ellátás tekintetében az egyenlő finanszírozás elvét kell szem előtt tartani, és a tárgyalások során is ezt kívánják képviselni.
A kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás felmenő rendszerű bevezetésével kapcsolatos még nyitott kérdések megoldásához további egyeztetések szükségesek – tették hozzá.
A közlemény rámutat: a találkozó résztvevői megosztották egymással az ökumenikus együttműködéssel kapcsolatos örömteli tapasztalatokat és nehézségeket. A kapcsolatok további mélyítése érdekében megerősítették a rendszeres, nyílt párbeszéd folytatásának szükségességét. A három egyház püspökeinek következő találkozóját 2013 tavaszán tartják.